
Hegymagas Község hivatalos honlapja.
Kérjük, támogassák a Hegymagas Községért Közalapítványt adójuk 1%-val!
A kedvezményezett adószáma: 18919154-1-19
Beszámoló a "Fiatal Önkormányzat" kezdeményezés eddigi munkájáról
Az első ülést 2011. június 11-én tartottuk. Sallee Barbara polgármester asszony közreműködésével és Bagi Tímea, Freisinger Daniella, Ihász Tünde, Berkovics Balázs, Kankó Bence, Szabó Levente és Vajai Bálint részvételével megkezdtük a megbeszélést. Hegymagasi Hivatalnál elhelyezett ládában leadott ötleteket vettük át, azon szempontok alapján melyek a megvalósíthatók és melyek nem.
1. Döntés születet egy Ifjúsági Klub létrehozásáról. Ennek logójáról rajzpályázatot hirdettünk meg. A helységet Kozma Bognár László alpolgármester úr engedélyével meg is kaptuk a Szent György-hegy Sportegyesület Hegymagas-Raposka Sportöltöző fölött. A felújításhoz szükséges felszerelést egy részét Hegymagas Önkormányzata biztosítja számunkra. A Klub használatát feltételekhez kötöttük melyet minden igénylő fiatal kézbe fog kapni. A Klubot látogató fiatalok mindig nagykorúak felügyelete alatt lesznek. A feltételekről a Fiatal Önkormányzat tagjai már döntöttek.
2011. augusztus 5-én találkozót hívtunk össze a helység megtekintésére, felújításának, berendezésének megbeszélésére. Sok jó ötlet született, ami már a következő héten elkezdet munkák során meg is valósult. Itt véglegesültek a használati feltételek is. A Klubhelység jelenleg felújítás alatt áll. A takarítás és a fal díszítését már elvégezték Berta Barbara és Pintér Norbert közreműködésével. Folyamatban van a padló burkolása Linóleummal, és a lépcső és a bejárati ajtó javítása is. A közeljövőben megtartott lomtalanításkor bútorokat, játékokat gyűjtünk és fogadjuk az adományokat. A Klubkártya készítése folyamatban van. A megnyitást
2011. október .1.-re (szombat) tűztük ki.
2. Ajelenlévő fiuk kérése volt még egy Biciklis Klub indítása. Ennek célja a biciklizés és a biciklik javítása. Erre bicikliket, felszerelést és szerszámokat gyűjtünk. A működését a fiuk szervezik meg, a helységet a Fiatalok Klubja biztosítja majd. A Bicikli Klub a Fiatal Önkormányzat találózóin egy taggal mindig képviselteti magát.
3. Kérés érkezett a fiataloktól arra is, hogy Hegymagas területén belül egy nagyobb területen számháborút illetve más kültéren játszható játékoknak helyet adó földdarabot biztosítsunk. Sajnos a legtöbb erre alkalmas terület, mezőgazdasági célból el van kerítve. Erre továbbra is keressük a megoldást.
Az Október 1-i megnyitóra mindenkit szeretettel várunk!
2011. szeptember 15.
Fiatal Önkormányzat Hegymagas
Hegymagas Önkormányzata 2011 januárjában életre hívta a "Fiatal Önkormányzat" kezdeményezést. Az előkészítő munkák után megszerveztük az első találkozót, melyet június első szombatján tartunk. A "Fiatal Önkormányzat" szakmai felügyelet alatt ad lehetőséget arra, hogy a hegymagasi fiatalok aktívan és kratívan vehessenek részt Hegymagas életében, fejlesztéseiben és jövőjének kialakításában.
A Tanulás a Fenntarthatóságért jegyében kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vidék megtartó ereje a fiatalok körében is megvalósulhasson, konkrétumokkal töltődjön ki, az értelmes és kreatív szabadidőtöltéstől a tanuláson, képzésen át a megvalosuló munkahely-lehetőségekig.
A fiatalok havonta egyszer találkoznak, hogy megbeszéljék igényeiket, egyeztessenek ötleteikről, terveikről és munkájukkal előremozdítsák az összes falusi és ide látogató fiatal életét.
Első találkozó:
Június 4. (szombat)
10.00 órakor a Polgármesteri Hivatalban
Jelentkezni május végéig lehet ugyanott vagy e-mailben.
Elérhetőségek:
Sallee Barbara
Polgármester
Tel.: +36 30 237 73 72
E-mail:
polgarmester(at)
hegymagas.hu
Die Bürgermeisterin spricht Deutsch.
The mayor speaks English.
Fogadóórák
Sprechstunden
Open hours (days/time):
Csütörtök/Donnerstag/Thursday:
16.00 - 18.00 h
Szombat/Samstag/Saturday:
bejelentkezés alapján - Auf Anfrage - by appointment
Kozma-Bognár László
Alpolgármester
Tel.: +36 30 382 72 44
Fogadóórák:
Minden hónap első csütörtökén: 16.00 - 18.00 h
2012. július 1. (vasárnap) Hegymagason Közép-Dunántúl (Hegymagas) Hegymagasi ... olvasson tobbet
Magyar táncház módszerAz UNESCO által elismert szellemi kulturális örökség megőrzését célzó legjobb ... olvasson tobbet
Emmaus-járás húsvét hétfőnSzerettel várunk mindenkit túránkra. Részletek itt találhatók: Emmau ... olvasson tobbet
tovabbi postok