Hegymagas
Település a Szent György-hegy lábánál
Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét arra, hogy minden érintett ingatlan földhasználó/tulajdonos köteles a gyomokról, különösen a parlagfűtől a saját ingatlanát és az ingatlana előtti közterület meghatározott részét megtisztítani és a földterületet parlagfűmentes állapotban megőrizni a vegetációs időszak végéig, október 31-ig.
A parlagfű elleni közérdekű védekezést belterületen a jegyző, külterületen a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya rendeli el.
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény. 17. § (4) bekezdése kimondja: „A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.”.
A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdés d) pontja szerint: „A földhasználó és a termelő köteles védekezni, különösen parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) ellen.”
Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni.
A jegyző által elrendelt közérdekű védekezést az általa megbízott vállalkozó végzi. Nem kerül sor a vállalkozó általi parlagfű-mentesítésre, ha az ügyfél jelzése alapján időközben maga eleget tesz kötelezettségének. A közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket az ügyfélnek kell megfizetnie. A költség köztartozásnak minősül és adók módjára behajtható.
A közérdekű védekezés elrendelése után minden esetben növényvédelmi bírság kiszabására kerül sor, az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bírságrendelet) alapján. A növényvédelmi bírság alapja a parlagfűvel fertőzött terület nagysága. A bírság mértéke belterületen és külterületen is egyaránt 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjed. A bírság kiszabására kül-és belterületen egyaránt a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága jogosult.
Tekintettel arra, hogy a parlagfű-mentesítés minden állampolgár közös érdeke, és eredményt csak összefogással, illetve közös felelősségvállalással érhetünk el, ezért kérem, hogy tegyenek eleget a fenti jogszabályi kötelezettségüknek, végezzék el területükön a gyommentesítést és tartsák azt fenn egészen október végéig.
Tóthné dr. Titz Éva s.k.
jegyző
NEMESGULÁCSI NAPSUGÁR ÓVODA
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
Óvodapedagógus
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tisztelettel tájékoztatom az érdeklődőket, hogy a
Hegymagas Községért Közalapítvány kuratóriumi ülését
2023. május 24-én, szerdán, 18 órai kezdettel tartja
a Hegymagasi Önkormányzat épületében
A tervezett napirend a következő:
1. 2022. évi beszámoló és a Közalapítvány 2023. évi programtervezete
2. A Közalapítvány 2022. évi gazdálkodása és 2023. évi költségvetése
3. A Felügyelő Bizottság 2022. évi beszámolója
4. Egyebek
A kuratóriumi ülés nyilvános, arra minden Érdeklődőt szeretettel várunk!
Énekesné György Zsuzsanna sk
Kuratóriumi elnök
Értesítem, hogy a Képviselő-testület
2023. május 17. napján (szerda) 15.30 órai kezdettel nyilvános ülést tart,
melyre ezúton tisztelettel meghívom.
Az ülés helye: Hegymagas Község Önkormányzata (8265 Hegymagas, Szigligeti u. 13.)
Az ülés napirendje:
1. Hegymagas Község Önkormányzata 2022. évi zárszámadásának elfogadása
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
2. Hegymagas Község Önkormányzat 2022. évi összefoglaló ellenőrzési jelentése
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
3. A Falugondnoki Szolgálat 2022. évi beszámolója
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
4. Védőnői Szolgálat 2022. évi beszámolója
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
5. A Medicopter Alapítvány támogatási kérelmének elbírálása
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
6. Ingatlanfelajánlás a Magyar Falu Program keretében
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
7. Ingatlan értékesítés feltételeinek meghatározása
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
8. Hegymagas 271/2 hrsz-ú ingatlan vétel ügye
Előterjesztő: Gyurka Miklósné polgármester
Kérem, hogy az ülésen megjelenni szíveskedjék. Esetleges távolmaradását kérem időben és előre jelezni szíveskedjen.
Hegymagas, 2023. május 12.
Gyurka Miklósné
polgármester
Az előterjesztések itt olvashatóak.